A János napi tűzugrás a tanév utolsó közös ünnepe, amely a nyári napfordulóhoz kapcsolódik. Ez a nap a természet kiáradásának igazi ünnepe. A tűzugrás, a bőségasztal és a virágok mind az életörömöt, a közösséget és az emberi kapcsolódást jelképezik, erősítve a természethez és egymáshoz fűződő kötődésünket.
A munka már délelőtt elkezdődik: a nagyobb gyerekek kertművelés órájuk keretében lenyírják a füvet és ágakat gyűjtenek, míg a kisebbek virágkoszorúkat kötnek a fák lombjai alatt, így készítve elő közösségi terünket az ünnepre.
Minden szülő és gyermek örömmel kapcsolódik az előkészületekhez: egy csoportjuk mókás előadást visz színre a gyerekeknek, mások sütnek és terített asztalt készítenek, dobolnak, zenélnek… mindenki sürög-forog, tesz-vesz a tanév záróünnepére.
A kora délutáni tűzugrással és dobolással közvetlenül kapcsolódhatunk a természet erőihez. Ezzel ünnepeljük a bőséget, a közös alkotást és a tanév lezárását.
Az ünnep lényege a közös ritmus átélése, a természet és a közösség erejének megélése. Minden hozzájárulás értékes, minden jelenlét számít, a napfény, a friss levegő, a jókedv és a zene pedig együtt teremtik meg az ünnep hangulatát.
Ez az alkalom erősíti a gyerekek és a családok közti kapcsolatokat, fejleszti az együttműködést, és lehetőséget ad arra, hogy mindannyian részesévé váljanak egy nagyobb, élő történetnek, amely minden évben János napkor újra és újra megajándékoz bennünket a nyár örömével.