A terepgyakorlatok különleges pedagógiai helyzetet teremtenek: ilyenkor hosszabb időt töltünk a gyerekekkel, így olyan oldalukat ismerhetjük meg, amely a tanteremben ritkán látszik. Lehetőségünk nyílik látni, hogyan alkalmazzák tudásukat élő helyzetekben, mi az, amire emlékeznek a tantermi tanulásból, és milyen összefüggéseket értenek meg a természet közvetlen tapasztalatai révén. Az átélt élmények így nemcsak a közösséget erősítik, hanem a tanulási folyamatot is mélyítik, hiszen a felfedezések természetes módon kapcsolódnak a megszerzett ismeretekhez.
A vulkanikus hegységek és a felszíni formák kialakulásáról szóló tananyagot a helyszínen tudtuk továbbgondolni és megtapasztalni. A Természettudományi Múzeumban játékos formakísérletekkel, vulkánmodellekkel dolgoztunk, belülről is megfigyeltük a vulkanizmus működését. A gyerekekben ezáltal rendkívül gazdag, mély és szemléletes kép alakult ki azokról a földtörténeti eseményekről, kristályképződési és kőzetképződési folyamatokról, amelyek évmilliókkal ezelőtt formálták a tájat.
A terepen életközösségeket vizsgáltunk, átélhettük a bükkösök különleges hangulatát, és megfigyeltük az erdőben zajló élet sokféle rétegét. A gyerekek kíváncsisága, nyitottsága és az együtt szerzett tapasztalatok olyan tanulási helyzeteket teremtettek, amelyekben a tudás természetesen, élményen keresztül mélyült el.
Hosszú túrákat tettünk az őszi erdőben.
Mindannyian egy kicsit más emberként, lélekben megújulva, akaratunkban és testünkben megerősödve térhettünk vissza erről a kirándulásról.
a túrák után
Haiku verseket írtunk – ezeket a rövid, háromsoros, letisztult költeményeket, amelyekben a pillanat finom rezgéseit próbáltuk megragadni. A haiku különlegessége, hogy néhány szóval képes elmondani azt, amit néha hosszú mondatok sem tudnak – nagyon kevés szóval, mégis mélyen.
Verseink különösen gazdagok lettek, mert közvetlen inspirációból fakadtak: a patak forrásánál, hegyek és sziklás szirtek között, a bükkös árnyában és a tágas völgyek ölelésében.
A gyerekek rajzokat is készitettek a haikuk mellé, így minden vers mellé egy saját, érzékeny illusztráció született.
Miután elkészültek a kis művek, megtanultunk helyesen borítékot címezni. A gyerekek így nemcsak alkottak, hanem valódi, hétköznapi készségeket sajátítottak el – a kirándulásokon mindig rengeteg dolgot tanulunk, sokszor észrevétlenül.
A nap végén a hatalmas kandallót is begyújtottuk. A melegben bekuckózva olvastuk fel egymás haikuit és néztük a rajzokat, miközben a tűz ropogása lágy hátteret adott az együttlétnek:
” Rég láttam már patakot és belemásztam, elsodort a pillanat, repült az idő „
„A természet él, hajlik és fél, de mindig itt van velünk ” (D.B. 6.o)