2018. március 19-én kezdtünk közös gondolkodásba azokról a kihívásokról és feszültségekről, amelyekkel mindannyian szemesültünk. A találkozón pszichológus, jövőkutató és gazdaságtan-tanár, matematika–fizika szakos tanár, valamint tanító és alapító szülő vett részt. A beszélgetés során együtt térképeztük fel a helyi közösséget érintő társadalmi, környezeti és oktatási kérdéseket, és azokat a lehetséges irányokat, amelyek mentén valódi, hosszú távon is működő válaszok születhetnek.

Ezzel párhuzamosan összegyűjtöttük mindazokat az intelligenciákat, készségeket és emberi minőségeket, amelyek birtokában gyermekeink megalapozottan és felelősen nézhetnek szembe a jövő kihívásaival.

Hamarosan életünk minden területét áthatják a mesterséges intelligencia révén egymással kommunikálni képes eszközök, robotok és önvezető járművek. Ideje eltöprengeni azon, melyek azok az emberi tevékenységek, amelyek gépekkel nem helyettesíthetők. Minden valószínűség szerint a humán kreativitáson alapuló, nagy hozzáadott értéket képviselő, innováció-orientált szakterületek lesznek képesek biztos munkahelyeket teremteni. Jó irányt jelentenek azok a területek, amelyek humanizálják és tartalommal töltik meg a technológiát.

A társadalmak sikerességében egyre fontosabb szerepet kap a kreativitás, a folyamatos innováció, valamint a gazdaság, a tudomány és a művészetek konvergenciája. Az oktatásban előtérbe kerül a transzdiszciplináris és projektalapú tanulás, valamint az intelligencia többféle formáját fejlesztő nevelés.

Sokat beszélgettünk arról is, hogy a kommunikáció, közösségvállalás és kollaboráció mellett mekkora szerep jusson a kreativitásnak. Valóban csak a művészek számára nélkülözhetetlen tulajdonság, vagy az élet minden területén hasznos és fejleszthető képesség? Érdemes-e hajtani gyermekeinket, vagy inkább figyelni őket, míg irányultságuk természetes módon kibontakozik, és megfelelő kihívásokkal kísérhetjük őket?

Felvetődött az is, hogy egy iskola eredményessége mennyiben múlik a tanári autonómián és szabadságon, s hogy marad-e idő az elmélyülésre. Fontos-e a tanárok közötti kapcsolat és kommunikáció? Hogyan tölthető fel a tananyag életszerű tartalmakkal, játékkal, és mi az, amit a cselekvésen keresztül lehet igazán megérteni? Mi a fontosabb: a tantárgyi követelmények szó szerinti teljesítése, vagy az érdeklődés felkeltése? Inkább gondolkodni tanítsunk, vagy készen adjunk át ismereteket?

A pályaorientáció szempontjából kiemelt jelentőségű, hogy a gyerekek sok hiteles, szakmáját szeretettel végző felnőttet lássanak munka közben – írót, kutatómérnököt, pékeket, kertészeket –, akik szenvedéllyel mesélnek hivatásukról. Egyetértettünk abban, hogy a tanári szerepkört időszerű újradefiniálni: a projektmunkákban az oktató szerepét egyre inkább a facilitátori tevékenység válthatja fel. Egy oldottabb, bizalmasabb közeg pedig elősegítheti a személyiség teljes kibontakozását.

Ahogy ránk sötétedett, szóba került a finn oktatás példája, a boldogulás ismérvei, a szülő–gyermek–tanár hármas egysége, az alternatív pedagógiák eredményei, a belső egyensúly, az önkifejezés, a holisztikus szemlélet, a kapcsolatok és a hibák tanító ereje. Megerősödött bennünk a gondolat, hogy mindezekre építve felépíthető egy kortárs, mégis békés, emberléptékű oktatási közeg – elhivatott tanárokkal, nyitott és befogadó iskolával, együttműködő szülőkkel.

(Sárkány Andrea, alapító tanár)